Ez a szekció most arról kéne szóljon, hogy mekkora király vagyok, hány iskolát végeztem és mennyire jó lesz neked velem üzletelned. Természetesen minden szükséges képesítésem, iskolám megvan ahhoz, hogy beszéljek azokról, amikről beszélek (VAP, tőkepiaci közvetítő, pénzügyi közvetítő, biztosítás közvetítő, tréneri végzettség, stb), viszont két dolgot megtanultam az elmúlt 35 évem alatt:

1, Pénzzel és iskolával nem lehet gerincet venni, a világ legnagyobb gengsztereinek általában sok iskolája van.

2, A főiskolákon, kurzusokon tanultak 80%-át sose fogjuk használni és ezért el is felejtjük idővel, (természetesen vannak kivételt képező szakmák).

Azt javaslom, hogy ne higgy senkinek egy pár soros önfényezés miatt, így nekem se!

Rengeteg olyan emberrel találkoztam az elmúlt 14 évben letolt több mint 6000 találkozó alatt, aki szépeket mondott magáról, teljesen odáig volt magáért, hogy ilyen meg olyan iskolát végzett, közben két számot nem tudott összeadni.

De tessék, itt a történetem, hogy ki vagyok én, honnan jöttem, hova tartok:

Az embernek szerintem ideális esetben az élete során 2 családja van. Az egyik, amibe beleszületik, a másik amit a párjával alakít ki.

Család 1.

Gazdag családból származom (legalábbis az egyik ágról). Apai ágon nemesi német felmenőim vannak. Nagyapám és nagyanyám is iskolázott, tehetős mérnök volt. Nagy vagyon! Több Budapesti ingatlan, Balatonon két nyaraló, az egyik Zamárdiban a vízparton. A vízparton érted!?!?! Abban az időben viszont sok ilyen „vonalas nemesi” családból egy dolog hiányzott, a közeli emberi kapcsolatok, az „intimitás”. Sajnos ennek az állapotnak volt az áldozata édesapám is (isten nyugosztalja). Verték, nem szerették, 15 évesen már lepasszolták a nagyanyjához. Nem sikerült megtörnie a kapott mintákat, így a mi családunknak is része volt az erőszak. Nem tudta feldolgozni a vele történteket és nem alakította túl jól az életét. Ivott és végül szinte minden örökségét felélte. Amikor 65 évesen rákban elhunyt, az örökölt vagyonából egy fél vidéki ház maradt, azon is volt hitel és még le is égett a halála után az örökösödés időszaka alatt. Biztosítása természetesen nem volt.

Én egy már nem tervezett gyerek voltam, aki fogamzásgátló mellett született egy nem túl kiegyensúlyozott környezetbe. Lehet, hogy a gyógyszerek miatt (ezt már sose fogjuk megtudni) egy izombetegséggel diagnosztizáltak egyből a születésem után, 10 orvosból 8 azt mondta, hogy valószínűleg sosem fogok tudni járni. Innen is csókoltatom őket! :D.

A 8. kerületben laktunk, 15-ig számoltam hányszor akartak kirabolni – csak egyszer sikerült -, lehet emiatt is alakult ki a jónak mondható beszélőkém. 😀

Nem sokat voltam otthon tinédzser koromban, minek is lettem volna, sok jó dolog ott nem várt. Sajnos elég gyorsan rossz útra tértem. 14 éves már aktív részesei voltak az életemnek a könnyű drogok, majd később egy ideig a keményebbek is.

19 évesen el kellett jöjjek otthonról, mondjuk úgy, hogy közös megegyezéssel (ami ugye nem létezik :D). A főiskola nem kötött le, dolgoznom is kellett, hiszen el kellett tartsam magam, így végül Csehországban kötöttem ki az anyai nagybátyámnál kőműves segédként, azzal a tervel, hogy megtanulok rendesen Csehül és azzal el fogok tudni helyezkedni. Az unokatesómnál laktam egy 200 fős faluban, ahol egy törött kanapén aludtam. Gyorsan rájöttem, hogy ott nem fogok megtanulni Csehül, hiszen az egyetlen kommunikációs partnerem a fogatlan kollégám volt, akinek nem volt túl bő a szókincse. Ez volt talán a legalja az életemnek. Ott és akkor jöttem rá végleg, hogy ha bármit is akarok az élettől akkor azt magamnak kell összetennem, de az irány, amin járok nagyon nem jó.

Végül hazajöttem és elkezdtem építkezni. Lassan, döcögősen indult. Az elején haveroknál laktam a kanapéjukon, voltam felszolgáló, londíner, futár. Egy szerencsém volt, hogy nagyon gyorsan megszerettem olvasni, tanulni, önfejleszteni. Faltam és falom azóta is a könyveket, folyamatosan tanulok valamit és nem is tervezem feladni ezt a hobbimat, mert szerintem csodálatos érzés megérteni és elsajátítani dolgokat. Ezeket átadni másoknak pedig hab a tortán. Ráléptem másodszor is a pénzügyi tanácsadás útjára – először 19 évesen tettem meg egyből gimi után-, egy sokak által jól ismert MLM cégnél. Gyorsan rájöttem, hogy a hálózatépítés nem az én műfajom, így kerestem egy olyan céget, ahol csak ügyfelek segítésével foglalkoztunk. Közben is sokat tanultam pénzügy témában és 14 évvel később itt vagyok most.

Család 2.

A feleségemet 15 éves koromban ismertem meg. Én 0-os voltam Gimnáziumban, ő pedig 8-os az általános iskolában. Szerelem első látásra. Nekem legalábbis 😀 Tisztál előttem van a pillanat amikor megláttam Brigi pincebuliján. Feltupírozott platinaszőkére festett haj, barna kord csípőnadrág, fekete Converse cipő, önfeledt táncolás. Mondom ennyi, ő az enyém lesz. Az ő gimije és az enyém közel voltak egymáshoz így sokat találkozunk. Aztán egy másik házibuliban majdnem összejöttünk, de sajnos korán le kellett lépjen, mert utaztak el a rokonokhoz Erdélybe. Kikísértük a legjobb barátnőjével a buszmegállóban, majd visszamentünk a buliba és összesmároltunk. A barátnőjével. Annyira amatőr :D. Nem volt jó ötlet, utána asszonykám parkolópályára tett egy röpke 4 évig.

Én végzős gimis, ő pedig 11. osztályos volt, amikor ismét egy buliban – úr isten mennyit buliztunk 😀 – lekapott.

Kisebb megszakításokat nem számítva azóta is együtt vagyunk. Van 2 csodálatos kisfiunk, Oli és Zsombi, akik most 4 és 7 évesek (2025-ben).

Sport és karrier:

Végtelenül versengő típus voltam egész életemben (na jó még most is elég erősen). Valószínűleg azért is, mert azt gondoltam, hogy ha mindig nyerek, talán elég jó leszek és szeretni fognak. Ez sok siker eléréséhez segített. Voltam országos bajnok 2. helyezett csapat tagja szertornából. Az ott szerzett skilleket próbálom amennyire lehet mai napig fenntartani. Crossfitteztem is, amit iszonyatosan imádtam, hiszen az is rettenetesen kompetitív, de ott is lesérültem egy háziversenyen, ami miatt meg is kellett műtsék a vállam. Fel volt kötve a karom és a Millennium parkban sétáltunk a családdal, amikor odasétált hozzám egy idősebb bácsi. Azért jött oda, hogy elmondja, átérzi a helyzetemet, mert neki is meg kellett műteni a karját egy évvel ezelőtt, mert elesett focizás közben. Kiderült, hogy 85 éves volt akkor. Mondtam, hogy le a kalappal, hogy ennyi idősen is focizni jár. Annyit mondott, hogy „nézze uram, én akkor fogok abbahagyni mozogni, ha meghaltam”. Ilyen bácsi szeretnék lenni majd én is 85 évesen.

A versengő énemnek sikerült elérnie, hogy Magyarország – ügyfelek által – legjobbra értékelt tanácsadó cégénél egymás után háromszor voltam a TOP 2 tanácsadó között, egyszer sikerült az év tanácsadója címet is elhoznom.

Gyorsan sikeres lettem a szakmámban és viszonylag gyorsan, fiatalon sikerült olyan bevételre szert tennem, amit korábban sosem gondoltam volna. Emlékszem, amikor 20 évesen felszolgálóként álltam az étterem közepén (akkor kerestem havi 220.000 Ft-ot) és azon gondolkodtam, hogy ha egyszer 400.000-et keresnék, akkor semmi bajom nem lenne az életben. Aztán meglett a 400, aztán több, aztán még több és még több és nem jött a várva várt nirvána.

Meg kellett tapasztaljam, hogy a pénz önmagában valóban nem boldogít, és rájöttem, hogy a több pénz hajszolása egy végtelen út és az sose fogja elhozni azt a fajta „megérkezést”, amit sokan várnának tőle.

Idővel rájöttem, hogy mindig is akkor éreztem magam a legjobban, amikor úgy éreztem, hogy értéket teremtek. Amikor azt érzem, hogy adok azzal, amit teszek, amikor segítek másokat fejlődni valamilyen témában. Ezért is végeztem el egy tréneri iskolát és tartok mai napig is tréningeket önfejlesztési, pénzügyi témában és ezért kezdtem el oktatóanyagokat feltölteni az internetre, mert azt érzem, hogy bőven van miben segíteni az embereket, a pénzügyi tudás és tudatosság finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után.

Hova tartok?

Előre. Szerintem az ember úgy van bekötve, hogy mindig fejlődni akarjon valamiben. Mindig azt keresi, hogyan lehet jobb, több. Ez a „soha nem elég” mentalitás sokszor sajnos gyarlóságban manifesztálódik, de nem feltétlenül. Fejlődni lehet abban is, hogy egyre több pénzt lopunk, de lehet abban is, hogy egyre több embernek segítünk. Most is vannak céljaim és biztos vagyok benne, hogy mindig is lesznek. Az egyik például, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy a magyar emberek 5 százalékának legyen értékpapírszámlája. Jelenleg ez 3%. Nem kis falat, de soha nem fogunk többet elérni, mint a legmerészebb álmaink.

Hát – nem is annyira – röviden ennyit rólam. Köszönöm, ha végig olvastad!  Legyen csodás napod!